A „plédszéf” nem elég!

a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság munkatársai rendszeresen járőröznek a városi strandon.
a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság munkatársai rendszeresen járőröznek a városi strandon.
A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával hat megyei rendőr-főkapitányság közösen valósította meg a „Pusztán hatan” bűnmegelőzési programot. A kezdeményezés célja a tanyákon, illetve falvakban élők segítése, tájékoztatása volt.
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a gépjármű-tulajdonosok, illetve vezetők figyelmét az értékeik védelmére.
Munkatársaink bűnmegelőzési tanácsokkal látják el az érdeklődőket.
A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei három tatabányai középiskolában indították el a programot.
A rendőrök egy hajdúnánási napközis táborban tartottak bűn- és balesetmegelőzési előadást ötvengyermeknek.
Horgászverseny és sétarepülés is szerepelt a tábor színes, változatos programjai között.
A szünidő veszélyeire hívták fel a figyelmet a rendőrök Terecsenyben.
A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság az otthonok védelmének aktualitásaira hívja fel a figyelmet.
A munkatársak kétkerekűi kerültek górcső alá 2017. július 3-án.