Segítik az időskorúakat

Egy országos programban résztvevő közfoglalkoztatottak részére tartottak előadást a bűnmegelőzési szakemberek Bátonyterenyén és Balassagyarmaton.
Egy országos programban résztvevő közfoglalkoztatottak részére tartottak előadást a bűnmegelőzési szakemberek Bátonyterenyén és Balassagyarmaton.
Debrecenbe érkezett a nagy sikerű „Taurin trauma” című bűnmegelőzési musical, melyet a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács kampányának részeként mutatott be a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház.
Bűnmegelőzési projekt keretében kiírt pályázat színdarabjait zsűrizték Pécsett a Janus Egyetemi Színházban.
Biztonságtechnikai szakértők, építész tervezők és bűnmegelőzési szakemberek részvételével rendeztek szimpóziumot Salgótarjánban.
A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság munkatársa tartott előadást általános iskolás gyerekeknek.
A rendőrség az új bűnmegelőzési programot hamarosan a megye szatmári falvaira is kiterjeszti.
Különleges helyszínen tartottak bűnmegelőzési előadást a hajdú-bihari rendőrök.
A rendőrség továbbra is több nyomozást folytat telefonos csalások miatt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.
A fővárosban második állomásához érkezett a 2017. áprilisában újraindult országos „Házhoz megyünk!” program, amely idén új elemekkel is bővült.
A megyeszékhelyen folytatódott a bűnmegelőzési program.