„Házhoz megyünk!” Litkén

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság szakemberei adtak prevenciós tanácsokat Litkén.
A Salgótarjáni Rendőrkapitányság szakemberei adtak prevenciós tanácsokat Litkén.
Folyamatos a „Házhoz megyünk” elnevezéssel meghirdetett országos vagyonvédelmi program és a hozzá kapcsolódó „Bike Safe” program is.
A roma fiatalokat veszélyeztető és kriminalizáló tényezők kerültek a középpontba a rendezvényen.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya gyermeknap alkalmából ovisokat hívott meg május 30-án a Rendőrségi Igazgatási Központ Auditóriumába egy játékos délelőttre.
A Debreceni Rendőrkapitányság bűnmegelőzési munkatársa közel 200 tanulónak tartott előadásokat.
Hobol és Dencsháza települések általános iskoláiban tartottak interaktív bűnmegelőzési foglalkozást 2017. május 30-án a rendőrök.
Befejeződött a CSMRFK Bűnmegelőzési Osztálya által szegedi főiskolásoknak tartott bűnmegelőzési kurzus. A hallgatók csaknem fele jeles eredménnyel végzett.
Komlón és Mohácson is a sport segítségével szólították meg a bűnmegelőzési szakemberek a projektrendezvény látogatóit.
Rendhagyó módon zárta a 2016/2017-es tanév kollégiumi bűnmegelőzési programját a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya és a vele együttműködő Farkasok Játéka Egyesület.
Nógrád megyében továbbra is nagy az érdeklődés az ingyenes kerékpár-regisztráció iránt.
A budapesti rendőrök 15 embert fogtak el.
Teljes szélességében járható a 86-os számú főút Körmend és Balogunyom között.
Befejeződött a kétnapos Szabolcs vármegyei sebesség-ellenőrzési akció.
A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy jászárokszállási lány megtalálásához.
Befejezték a műszaki mentést és a helyszínelést, a forgalom zavartalanul haladhat.
Villanyoszlop rongálódott egy reggeli baleset során.
A dombóvári rendőrök a lakosság segítségét kérik.
A forgalom rendőri irányítás mellett szakaszosan halad, a közlekedőknek torlódásra kell számítaniuk.
A csongrádi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 89 éves férfi megtalálásában.
A soproni nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához.