Legféltettebb kincsünk, a gyermek

Gyermekvédelmi szakemberek számára indult továbbképzési sorozat 2017. május 8-án Pécsett.
Gyermekvédelmi szakemberek számára indult továbbképzési sorozat 2017. május 8-án Pécsett.
Gyermekeknek és időskorúaknak tartottak bűn- és balesetmegelőzési előadást a salgótarjáni rendőrök.
A rendőrség felhívja a lakosság figyelmét, hogy a közelmúltban Balassagyarmat és Salgótarján környékén új típusú telefonos csalásokról érkezett bejelentés.
A Szolnoki Rendőrkapitányság munkatársai nyílt napot szerveztek az óvodások, valamint az általános- és középiskolák diákjai részére.
Hajdú-Bihar megyében is folytatódik a rendőrség „Házhoz megyünk” programja.
A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság vezetője ez évben minden illetékességi területén található településen bűnmegelőzési előadásokat szervez és tart, a második állomás Sajóörös után Kiscsécs volt.
A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai bűn- és balesetmegelőzési előadásokat tartottak, valamint kerékpárokat regisztráltak a Bikesafe rendszerbe.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei vagyonvédelmi tanácsokat adtak a program résztvevőinek.
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság és a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság negyedik alkalommal rendezte meg a Rendőr- és Tűzoltó Nyílt Napot 2017. május 6-án délután Pécsett.
A győri rendőrök prevenciós céllal ellenőriztek és népszerűsítették kerékpárjelölő programjukat.