Értékelő megbeszélés az Egri Rendőrkapitányságon

A Nagyvárosi Bűnmegelőzési Programról egyeztettek a társszervek Egerben.
A Nagyvárosi Bűnmegelőzési Programról egyeztettek a társszervek Egerben.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság az őszi, valamint a téli időszakban jellemző sötétedés utáni lakásbetörések megelőzésére hívja fel a figyelmet.
Az alábbiakban megjelölt helyszíneken és időpontokban találkozhatnak az érdeklődők munkatársainkkal 2016 decemberében.
A salgótarjáni rendőrök a kézbábok segítségével mutatták be a veszélyhelyzetek elkerülésének lehetőségeit az óvodásoknak.
Bűnmegelőzési előadásnapot tartottak a Szolnoki Rendőrkapitányság munkatársai a rákócziújfalui általános iskola 3. és 4. évfolyamos tanulóinak.
A segítségnyújtás lehetőségeiről tájékozódhattak az érdeklődők Kaposváron.
Nyolcvan óvodapedagógusnak tartottak továbbképzést a baranyai rendőrök.
Bonyhádon is bemutatta bűnmegelőzési zenés produkcióját a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztálya és a Pixel Tv.
Különleges képzési programot szerveztek a megyeszékhelyen, ahol többek között az utazási irodák munkatársai vettek részt, akik munkájuk miatt fokozottan ki vannak téve az áldozattá válás veszélyének.
Két hónapja nem látták az iskolában a 13 éves fiút.