Régi módszer, újabb károsult

2021. 02. 04., cs - 15:35
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

„Unokázós” csalók próbáltak a napokban pénzhez jutni Békés megyében. Volt, aki ráismert a trükkre és nem fizetett, de volt, aki több százezer forintot küldött el.

Csalók hívtak fel vezetékes telefonjukon időseket Békés megyében azért, hogy pénzt szerezzenek. A már jól ismert módon a hívott fél rokonaként mutatkoztak be és sérülésre, balesetre hivatkozva pénzt kértek tőlük. Egy gyulai nőnek 2021. február 3-án mondta azt egy ismeretlen telefonáló, hogy az unokája, és megsérült, ezért sürgősen pénzre van szüksége. A felhívott nő ráismert a módszerre, amelyről több bűnmegelőzési témájú felhívás, valamint kisfilm is készült, ezért nem fizetett. Egy újkígyósi nő azonban 2021. február 1-jén négyszázezer forintot küldött egy idegennek, mert aki felhívta, a fiának adta ki magát és azt mondta, hogy balesetezett Angliában.

A rendőrség kéri, hogy ha valaki családtagként mutatkozik be a telefonban és sürgősen pénzt kér, szakítsák meg a vonalat! Hívják fel a rokonukat azon a telefonszámon, amelyiken máskor is beszélni szoktak és győződjenek meg arról, hogy tényleg bajba került-e! Idegenekkel ne beszéljenek meg találkozót és ne adjanak át pénzt, ékszereket, egyéb dolgokat, idegen számlaszámra, névre ne utaljanak, küldjenek pénzt! Ha rendőri intézkedésre, segítségre van szükségük, a nap 24 órájában ingyenesen hívható 112-es telefonszámon tudnak bejelentést tenni.

 

Kapcsolódó tartalom:

Nem vagy az unokám, nem versz át! - ORFK Kommunikációs Szolgálat

 

Nem vagy az unokám, nem versz át!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.