Alkalmazott lopott saját kulccsal
A budapesti nyomozók befejezték a nyomozást annak a férfinak az ügyében, aki a gyanú szerint egy valutaváltóból közel 10 millió forintot lopott.

A nyomozás adatai szerint egy férfi ment be 2017. december 25-én 23 óra 28 perc körül egy I. kerület, Dísz téri pénzváltóba saját kulccsal és a széfből közel 10 millió forintot lopott el. Másnap délelőtt a pénzváltó egyik alkalmazottja vette észre, hogy a pénzváltó ajtajának zárja szorul, a riasztó ki van kapcsolva, valamint a belső helyiségben a széfből hiányzik közel 10 millió forint.
A nyomozók megállapították, hogy a biztonsági szolgálat a bűncselekmény időpontjában nem kapott riasztást, valamint érvényes kóddal mentek be a pénzváltóba, amit három alkalmazott ismert. Az eljárás során a bűncselekmény elkövetőjéről készített kamerafelvétel ellenőrzése, a riasztó eseménylistájának elemzése, valamint a kirendelt igazságügyi szakértők véleményei után azonosították a 33 éves D. Balázst, akit lopás bűntette miatt hallgattak ki gyanúsítottként.
A nyomozás vizsgálati szakaszában a Budapesti Rendőr-főkapitányság I. kerületi Rendőrkapitányságának nyomozói a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat átadták az illetékes ügyészség részére.