Aranyékszereket loptak közel 11 millió forint értékben
A balatonfüredi rendőrök azonosították a román házaspárt, Budapesten kézre kerítették őket.
Bejelentés érkezett a rendőrségre augusztus 16-án, hogy az egyik balatonfüredi ékszerüzletből ismeretlen tettesek az eladók figyelmének elterelésével közel 11 millió forint értékben aranyékszereket loptak. A széles körű adatgyűjtés eredményeként a balatonfüredi nyomozók azonosították az elkövetőket, és elfogatóparancsot bocsátottak ki az 52 éves román állampolgárságú férfival, és 46 éves feleségével szemben. Az eljárás során megállapították, hogy Keszthelyen, Pápán és Budapesten is követtek el hasonló bűncselekményeket.
A budapesti rendőrök október 23-án a fővárosban igazoltatták a párt, majd előállították, őrieztbe vették, és gyanúsítottként kihallgatták őket.
A nyomozók kezdeményezték mindkét személy letartóztatását.