Buszsofőrre támadtak

2018. 07. 24., k - 09:24
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A budaörsi rendőrök két fiatalkorú fiút hallgattak ki gyanúsítottként a solymári esettel összefüggésben.

A Budaörsi Rendőrkapitányságon indult eljárás közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt két fiatalkorú fiú ellen.

A nyomozás adatai szerint a 16 éves pilisvörösvári és a 15 éves solymári fiúk 2018. július 11-én késő este egy solymári buszmegállóban felszálltak egy menetrend szerint közlekedő autóbuszra. Ezek után a jármű ajtaját kitámasztották, így az nem tudott bezáródni, a sofőrt pedig bántalmazással fenyegették. A fenyegetést követően a 16 éves fiú ököllel arcon ütötte a buszvezetőt, majd a járműről leszálltak. Ezután újra megpróbáltak felszállni a buszra, azonban a sofőr időközben bezárta a jármű ajtajait, így a fiúk elhagyták a helyszínt. A sértett a bántalmazás következtében súlyos sérülést szenvedett.

A budaörsi rendőrök adatgyűjtést követően azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőit. A 15 éves solymári fiút 2018. július 19-én, társát pedig 2018. július 23-án hallgatták ki gyanúsítottként az üggyel összefüggésben. Ellenük a további eljárást a Budaörsi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kimaxolta

Sebességmérés a XVIII. kerületben.

 

Ha piros, akkor tilos!

Az egyenruhások folyamatosan ellenőrzéseket tartanak Veszprém vármegye útjain.

 

Körözött pótkocsi Nagylakon

Francia hatóságok által körözött vontatmányt foglaltak le Nagylak közúti határátkelőhelyen a magyar rendőrök.