Életekkel játszott

2023. 07. 21., p - 07:30
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A zuglói rendőrök elfogták a férfit, aki egy uszodában elhelyezett életmentő készüléket próbált meg elvinni.

Nem sportolási céllal érkezett egy XIV. kerületi uszodába egy férfi 2023. július 18-án reggel. A kezdetben céltalanul sétálgató vendég egyszer csak a pénztárnál elhelyezett újraélesztő készülékhez lépett, és kibontotta a csomagolásából. A pénztáros többszöri kérdése után a férfi azt felelte, hogy infarktusa van és használni akarja a gépet, mire az alkalmazott egy úszómester segítségét kérte. Mivel a férfi a rosszullét legkisebb jelét sem mutatta, az alkalmazottak felszólították a cselekmény befejezésére, mire a tolvaj a kijárat irányába indult a készülékkel. Már az ajtón is kijutott, amikor az őt követő úszómester utolérte és vállánál megragadta. A fogásból menekülő férfi a kezében lévő defibrillátorral fejbe ütötte áldozatát, majd eldobta a készüléket.

A XIV. Kerületi Rendőrkapitányság beosztottjai néhány percen belül a helyszínen elfogták a 36 éves Sz. Dániel Gergőt. Előállították, majd a nyomozók hallgatták ki rablás bűntett, valamint súlyos testi sértés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt. A gyanúsítás ellen panaszt nem tett. A rendőrök előterjesztést tettek a férfi letartóztatásának indítványozására.​


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kádat lopott

A Pápai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

 

Rendőrök a NATO hadgyakorlaton

A világ legnagyobb többnemzetiségű katona egészségügyi együttműködési gyakorlatán a Vigorous Warrior 2024-en és a Clean Care 2024-en, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) által irányított áldozatazonosítást végző csoport is részt vett.

 

Eltűnt Szigeti Regina

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 14 éves lány eltűnése kapcsán.