Elfogták a szegedi autótolvajt

2023. 10. 06., p - 09:26
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nyomozás indult annak a férfinak az ügyében, aki kocsit lopott Szegeden.

A rendőrségre 2023. szeptember 26-án érkezett bejelentés ismeretlen tettes ellen, aki elvitt egy személygépjárművet egy mélygarázsból. A nyomozók az adatgyűjtés eredményeként azonosítottak egy 22 éves férfit, aki ellen elfogatóparancsot adtak ki. A rendőrök október 4-én elfogták, majd előállították a tolvajt, akit a Szegedi Rendőrkapitányságon hallgattak ki gyanúsítottként. Kiderült, hogy az ellopott autót megpróbálta eladni, terve azonban meghiúsult.

Az elkövetőt munkatársaink őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását. Lopás bűntette miatt kell felelnie.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Négy napon belül rendőrkézen

Őrizetbe vették a nyomozók azt a novajidrányi férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazott egy nőt, majd elvette a nála lévő értéktárgyait.

 

Zsákmányát hátrahagyva menekült

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy helyi lakost, és kezdeményezték a letartóztatását. A 44 éves férfi egy napon pár óra eltéréssel kétszer is lopott, majd mindkétszer menekülőre fogta. A rendőrök azonban elfogták.

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.