Elfogták, őrizetbe vették

2021. 11. 07., v - 09:25
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nagykőrösi rendőrök elszámoltatták azt a 18 éves férfit, aki a gyanú szerint több ingatlanba tört be, amit értékesnek látott vitte is.

A 18 éves férfi Nagykőrösön űzte a bűnös tevékenységet. A nyomozás adatai szerint több, 2021 szeptemberében és októberében elkövetett lopással gyanúsítható. Betört lakott és lakatlan ingatlanokba, amit értékesnek ítélt - heggesztő trafó, hosszabbító, steklámpa, sarokcsiszoló, dekopírfűrész, rézkábel - válogatás nélkül ellopta. Volt ahol sikerrel járt, akadt, ahol megzavarták és a már összekészített értékeket maga mögött hagyva menekült el a helyszínről.

A rendőrök összefésülték a rendelkezésükre álló információkat, azonosították, majd 2021. november 3-án reggel otthonában elfogták, előállították és kihallgatták R. Lászlót, aki csak részben ismerte el a bűncselekmények elkövetését.

A rendőrök a férfi zsákmányainak egy részét megtalálták, és lefoglalták. Az azóta letartóztatott R. Lászlóval szemben lopás vétsége, lopás bűntett kísérlet, valamint lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Nagykőrösi Rendőrkapitányság.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Megölte szomszédját

A bejelentést követő 30 percen belül kattant a bilincs annak a férfinak a kezén, aki Esztergomban bántalmazta ismerősét.

 

Sikeres együttműködés

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság nyomozói a Múcsonyi Polgárőr Szövetség munkatársainak az információi alapján fogták el a tolvajokat.

 

Halmozta a szabálysértéseket

Az Edelényi rendőrök elállítottak, majd szabálysértési őrizetbe vettek egy sofőrt, aki érvényes hatósági engedéllyel nem rendelkező autójával, jogosítvány nélkül közlekedett.

 

Keressük Szabó Kittit

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy kazincbarcikai lány megtalálásához.