Emberölés Komlón

2021. 10. 23., szo - 10:19
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Előre kitervelten ölték meg az ápolásra szoruló idős hölgyet.

A rendőrök 2021. október 23-án eljárást indítottak egy 57 éves komlói és egy 43 éves sásdi nő ellen, akik közösen ápolták az idősebb nő anyósát. A megalapozott gyanú szerint korábban megállapodtak abban, hogy megölik a 86 éves nőt.

Az 57 éves nő október 22-én feljelentést tett társa ellen zsarolás miatt, mert a 43 éves nő azt mondta a feljelentőnek, hogy kompromittáló hangfelvételeket hoz nyilvánosságra az anyósa halálával kapcsolatban, amennyiben nem fizet neki 3 millió forintot.

Az eljárás során a rendőrök meghallgatták a hangfelvételeket, amelyek alapján gyanú merült fel arra vonatkozóan, hogy a két nőnek köze lehet az idős hölgy halálához. A beszerzett adatok alapján a két gyanúsított rendszeresen egy ismeretlen eredetű és hatóanyagú tablettát adott az áldozatuknak, amelyektől október 21-én elhunyt.

A rendőrök mindkét nőt elfogták és előállították a főkapitányságra. Gyanúsítotti kihallgatásukat követően őrizetbe vették őket, majd kezdeményezték letartóztatásukat.

Ellenük emberölés miatt nyomoz a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság. A zsarolás miatt pedig a Komlói Rendőrkapitányság nyomoz a 43 éves nő ellen. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.