Eredményes nyomozás a héjafészkek kifosztóival szemben

2022. 10. 28., p - 05:00
Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda

A KR NNI befejezte a nyomozást abban az ügyben, ami még három évvel ezelőtt indult a Duna-Ipoly Nemzeti Park területén történt károkozás miatt. A lajstrom 40 bűncselekmény, 13 elkövető, 10 megmentett ragadozómadár.     

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Korrupció és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály Kiemelt Ügyek Osztály Környezeti Bűnözés Elleni Alosztálya folytatta a büntetőeljárást abban az ügyben, ami még 2019-ben indult természetvédelmi oltalom alatt álló állatok sérelmére. A rendőrséghez a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságtól érkezett bejelentés arról, hogy a vadon élő populációt jelentős kár érte, ugyanis a fokozottan védett állatfajokhoz sorolt ragadozómadarak fészkeit ismeretlenek fosztogatják, és kilopják belőle a kis fiókákat.

A nyomozás alapos és széleskörű felderítőmunkával indult meg. Ennek eredményeként a nyomozók feltérképezték, hogy pontosan melyik az a terület, ahol az elkövetők a fészkeket fosztogatják, majd 2020 májusában Tahitótfalu külterületén tetten érték őket. A három férfit és egy nőt akkor fogták el, amikor a 30 méter magas fák koronáján lévő fészkekből a párhetes héjafiókákat vették ki. Erről akkor hírt is adtunk.         

A felderítés itt azonban nem ért véget. A nyomozók a gyanúsítottaknál tartott kutatások során lefoglalt laptopok és mobiltelefonok forenzikus vizsgálatai alapján beazonosították a teljes elkövetői kört. Majd további 9 személyt fogtak el, és vontak eljárás alá.

Mint az a rendőrök számára a nyomozás során világossá vált, a ragadozómadarak megszerzésével az elkövetők célja az illegális solymászat volt. Hiszen a szárnyasokat a kisebb állatok elejtésére trenírozták. Belenyúlva a természet saját rendjébe, a fiókákat a fészekből kiszedve arra képezték ki, hogy a kisebb testű állatokat – mint a nyúl, pocok, róka vagy fácán – elfogják. A madarak ezirányú fejlesztését volt, hogy lakótelepen végezték. A sűrűn beépített lakóházak között reptették például a héjákat.   

A madarak éles bevetése során zsákmányolt kisállatok elejtésével – ami lopásnak minősül – esetenként volt, hogy 50 000 forintos kárt okoztak. A különböző kistestű állatok vadgazdálkodási, illetve természetvédelmi értéke ugyanis akár ennyi is lehet.

A KR NNI környezetbűnözés elleni nyomozói az eljárás során az elkövetőktől összesen 12 élő állatot foglaltak le. Ezek között volt 8 héja, 2 szalagos álölyv és 2 afrikai uhu. A madarak elhelyezéséről a környezetvédelmi hatóság gondoskodott. A gyanúsítottak otthonaiban a rendőrök találtak 4 preparátumot is: héját, karvalyt, barna rétihéját és sárgarigót is. Ezek mindegyike természetvédelmi oltalom alatt áll, birtoklásukhoz érvényes engedéllyel egyikük sem rendelkezett.

A 11 férfit és a 2 nőt összesen 40 bűncselekménnyel gyanúsították meg a nyomozók. Többségében természetkárosítás, lopás és orvvadászat miatt kell felelniük, de páran közülük elkövettek lőfegyverrel visszaélést is, illetve egyiküket a nyomozók meggyanúsították veszélyes állat tartásával kapcsolatos kötelezettség megszegésével is. Míg volt egy olyan eset, mikor az egyik gyanúsított a védett példányok eredetét valótlan tartalmú okirattal akarta igazolni, így neki magánokirat hamisítás miatt is felelnie kell. 

A mindenre kiterjedő, nagyon aprólékos nyomozást a KR NNI Korrupció és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály Kiemelt Ügyek Osztály Környezeti Bűnözés Elleni Alosztálya a napokban befejezte, majd a lefolytatott vizsgálati munka eredményeként a 13 magyar állampolgárral szemben vádemelési javaslattal küldte meg az iratokat és bizonyítékokat a Gödöllői Járási Ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Pénzt akart

Egy 23 éves nagyrábéi férfi egy benzinkút kasszájának tartalmát akarta megszerezni Polgáron. Nem jutott messzire, civilek segítségével egy szolgálaton kívüli rendőr fogta el.

 

Angyalföldi tárolótolvaj

Az angyalföldi rendőrök azonosították és elfogták azt a férfit, aki 21 tárolót tört fel, mélygarázsokból és társasházak elől is lopott.

 

Megtalálták az elkövetőt

A Csongrád-Csanád vármegyei rendőrök megtalálták a napokban elkövetett szentesi emberölés feltételezett elkövetőjét.