Hatan egy ellen
A salgótarjáni nyomozók elfogták a hat kazári férfit.
A Salgótarjáni Rendőrkapitányság felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy 25 éves, egy 26 éves, egy 30 éves és egy 31 éves, továbbá csoportos garázdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt egy 54 éves és egy 19 éves kazári férfi ellen.
A jelenlegi adatok alapján a 25 éves férfi és három társa 2018. június 8-án az éjszakai órákban megállították a Kazár belterületén személygépkocsival közlekedő férfi ismerősüket, majd vascsővel és fakaróval megrongálták a gépjárművet. A sértett az autóval megkísérelt elmenekülni, azonban azzal egy vízelvezető árokba hajtott. Ezt követően a sértett kiszállt a gépjárműből, akit az időközben helyszínre érkező 54 éves gyanúsított megfogott, majd a 19 éves társa ököllel megütött. A bántalmazottnak sikerült kiszabadulnia, és az egyik ingatlan kerítésén átmásznia, melyet követően a gyanúsítottak elfutottak a helyszínről.
A rendőrök a négy férfit június 8-án, további két társukat a napokban elfogták, a rendőrkapitányság épületébe előállították, és gyanúsítottként kihallgatták. A 25 éves, a 31 éves és a 26 éves férfit a nyomozók kihallgatásukat követően bűnügyi őrizetbe vették.