Kettős gyilkosság

2020. 02. 21., p - 09:30
ORFK Kommunikációs Szolgálat

A férfi 15 évvel ezelőtt Makón megölt egy idős nőt, akinek a hazalátogató lányát is meggyilkolta.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság (CSMRFK) nyomozást rendel el ismeretlen tettes ellen, aki 2004. november 16-án a délelőtti órákban megölt egy idős makói asszonyt otthonában. Az édesanyja látogatására érkező nőt szintén meggyilkolta, majd a házban végzett kutatás után elmenekült a helyszínről. A nyomozók a helyszíni szemle alkalmával bizonyítékokat foglaltak le, számos tanút hallgattak ki, széleskörű adatgyűjtést végeztek, majd november 30-án gyanúsítottként hallgattak ki egy helyi férfit. A Csongrád Megyei Főügyészség 2006 márciusában megszüntette a gyanúsítottal szemben a nyomozást. A kettős gyilkosság elkövetője továbbra is ismeretlen maradt.

A CSMRFK előterjesztése alapján a bíróság 2019. november 25-én elrendelte az eljárás folytatását, amelyet a Készenléti Rendőrség Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztálya (KR KÜFFO) vett át.

A rendőrök értékelték a korábbi vallomásokat és adatokat, valamint igazságügyi szakértőket rendeltek ki a helyszíni nyomok vizsgálatára. A felderítő munka közben látókörükbe került egy mórahalmi járás területén élő 45 éves férfi, aki 2003-2004 fordulóján – akkori párkapcsolata miatt – hétvégente megfordult Makón, így a sértett házának környékét ismerte.

A KR KÜFFO életvédelmi nyomozói a bizonyítékok alapján 2020. február 18-án reggel elfogták Sz. Dénest. Több emberen elkövetett emberölés bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását, amelyet a bíróság elrendelt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.