Kisbabájával autózva veszélyeztetett - a rendőrök megbilincselték

2020. 05. 12., k - 06:50
Pest Megyei Rendőr-főkapitányság

Gépkocsizó dunakeszi járőröket állított le a bejelentő, és kért tőlük segítséget egy út közepén ordítozó és járművet öklöző férfi miatt.

A 2-es számú főút gödi szakaszán egy osztrák hatósági jelzésű tehergépkocsival közlekedett a 43 éves P. Gábor 2020. május 8-án 9 óra 30 perc körül, amikor megelőzött egy másik, Vác felől Dunakeszi irányába haladó kamiont, majd bevágott elé.  Kipattant a járműből, hangosan ordítozott és ököllel püfölte a megállított kamion ajtaját.

A rendelkezésre álló adatok szerint a sofőrök útja a végső elszámolás előtti percekben többször keresztezte egymást. P. Gábor - az utastérben kisbabájával - balról többször megelőzte a kamiont, cikázott előtte, majd hirtelen bevágott elé és állóra fékezve kényszerítette indokolatlan és hirtelen megállásra.  Az utat elfoglaló, keresztben álló járművek miatt pedig feltorlódott a szintén megállni kényszerülő többi autós.

P. Gábor beismerte a bűncselekmények elkövetését. Elmondása szerint felbőszítette, hogy a kamionos fékezésre kényszerítve sorolt be elé, letörte az egyik tükrét, majd továbbhajtott. Ezt akarta megbosszulni és számon kérni. Viselkedését kialvatlanságával és ingerültségével magyarázta.

A Váci Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya közúti veszélyeztetés bűntettének, és garázdaság vétségének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást P. Gábor ellen, és intézkedtek vezetői engedélyének bevonására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Embercsempészek Zsanán

Egy ukrán nőt és egy azerbajdzsáni férfit fogtak el a Bács-Kiskun megyei rendőrök.