Nejlonzacskóval eltakarta arcát, mégis elfogták

2022. 01. 25., k - 07:14
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A salgótarjáni nyomozók egy 31 éves férfit állítottak elő, aki többször tört be ugyanabba a kocsmába. 

A rendőrségre 2022. január 21-én 7 órakor érkezett a bejelentés, miszerint egy ceredi italboltba ismeretlen tettes betört.

A nyomozók az adatgyűjtés eredményeként rövid időn belül azonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 31 éves férfit, aki a bejelentést megelőző éjszaka az arcát a kamarák elől egy nejlonzacskóval eltakarta, a kocsma bejárati ajtaját kifeszítette majd a helyiséget át akarta kutatni. Ekkor a riasztó megszólalt, ezért a helyszínről elmenekült.

A nyomozás adatai alapján a férfi 2021 augusztusában további három alkalommal tört be szintén ebbe a kereskedelmi egységbe, amikor onnan készpénzt és szeszes italt lopott el. Egy alkalommal az üzletbe nem sikerült bejutnia, a raktár épületét átkutatta, majd a bejárat mellől egy padot vitt magával.

A rendőrök a Salgótarjáni Rendőrkapitányságra előállították és több rendbeli lopás bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a férfit, aki azok elkövetését beismerte.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mozgó sorfal, lánc, védelmi alakzat, folyosó…

Csak néhány azok közül a csapatszolgálati elemek közül, amiket a Készenléti Rendőrség (KR) kiképzési és módszertani szakemberei gyakorlatban tanítottak meg a Magyar Honvédség Katonai Rendészeti Ezred tízfős csoportjának. A rendőrök által tartott kétnapos tömegkezelési tréning a KR központi objektumában zajlott.

 

Őrizetben a késdobáló

A rendőrök elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki azt a csobaji férfit, aki kést dobott a felesége hátába.

 

Tudta, mit tesz?!

Csaknem tragédiába torkollott egy családi vita Tiszaderzsen. Egy férfi láncfűrésszel vágta meg édesanyja kezét, aki súlyos sérüléseket szenvedett.

 

Elfogták a rablás elkövetőit

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Tiszakécskei Rendőrőrsének munkatársai két fiatalt gyanúsítanak azzal, hogy bántalmaztak egy idős férfit és elvették a pénzét.

 

Reszkessetek, betörők!

Több lakásba hatolt be két makói férfi az elmúlt esztendőben Csongrád-Csanád vármegyében. A szegedi nyomozók véget vetettek a sorozatnak, a duót elfogták és őrizetbe vették.

 

Felismeri a férfit?

A soproni nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személy azonosításához.