Nem hagyta magát lerázni a körzeti megbízott

2020. 03. 14., szo - 10:40
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nem véletlenül nem akart megállni a rendőr jelzésére. Vezetői engedély nélkül hajtott egy pilisszentkereszti férfi, sőt a drogtesztje is pozitív lett.

Pilisszántón figyelt fel a szolgálati gépkocsijával közlekedő helyi körzeti megbízott egy bizonytalanul, ám merészen hajtó fekete Mercedesre. A sofőrt nem érdekelte a záróvonal, több autó előzésébe kezdett, majd azzal sem törődött, hogy az őt követő rendőrautó fény-, és hangjelzéssel próbálta megállásra bírni. Pomáz felé vette az irányt, majd hirtelen Dobogókő felé fordult a 1111-es úton és egyre nagyobb sebességgel próbálta lerázni a járőrautót. Nem számolt azonban az út vonalvezetésével, egy balra ívelő kanyarban kisodródott és az út menti fák közé hajtva elakadt. Mire a rendőr odaért a sofőr kipattant a kocsiból és az erdő felé kezdett szaladni. A felszólításokra bizonytalanul reagált, ám az időközben érkező rendőri erősítést látva megadta magát. A kocsi egyik ülése alól előkerült egy 25 cm pengéjű kés, a sofőrről pedig kiderült, hogy eltiltás hatálya alatt áll, vezetői engedéllyel nem rendelkezik.

A 26 éves pilisszentkereszti férfivel szemben alkalmazott kábítószerteszt AMP-re, BZD-re, COC-ra, MOR-ra és THC-re pozitív eredményt mutatott, ezért mintavételre előállították.

Járművezetés bódult állapotban vétségének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult, valamint feljelentették közbiztonságra különösen veszélyes eszközzel kapcsolatos szabálysértés miatt.

A Pilisvörösvári Rendőrőrs munkatársai azt is vizsgálják, hogy a közlekedési szabályok megszegésével szabálysértést vagy bűncselekményt követett el.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Közel 90 milliós utalást kért egy álpartnercég

Egy lengyel vállalkozást próbált meg hamis számlával átverni és egy debreceni székhelyű magyar céget megkárosítani egy csaló. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Keressük Szabó Milánt

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 14 éves, hejőbábai fiú eltűnése ügyében.

 

Pénztárcát rabolt – elfogták

A kiskunmajsai rendőrök alig egy óra alatt megtalálták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható ukrán állampolgárt.

 

Őrizetben

Egy középkorú férfi lopásokkal keserítette meg a jászladányiak életét. A nyomozók elfogták a notórius tolvajt, kihallgatták és kezdeményezték letartóztatását.

 

Fokozott ellenőrzés

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére.