Nem hagyták kihűlni a nyomot

2021. 08. 12., cs - 06:38
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy órán belül felkutatták és elfogták a szentendrei rendőrök azt az 51 éves nőt, aki „Megöllek, nehogy sikítsál!” felkiáltással fellökött, fojtogatott, majd kirabolt egy idős asszonyt a Duna parton.

A három órával azelőtti rablásról szóló, 2021. augusztus 10-én 14 óra 30 perc körül befutott segélykérés után rendőrök lepték el a helyszínt és környékét. A támadó két aranygyűrűt, pénztárcát és egy bankkártyát vett magához 85 éves áldozatától, miután hozzálépve beszélgetésre és sétálni invitálta, majd a vízpart egy néptelen, erdős, bokros részén ellökte. Fölé térdelt, fojtogatta és fenyegette, majd átkutatta a megfélemlített asszony táskáját. Zsákmányával elmenekült, de búcsúzóul még azt hajtogatta: „Ha elárulod valakinek, akkor is megöllek!”

A rabló után hajtóvadászat indult, rendőri egységek mozdultak a folyamatosan gyűjtött információkra. A bankkártyát valaki használni próbálta egy helyi üzletben, nem sokkal később pedig az értékesítési vonalat letalpaló, egy zálogházat ellenőrző rendőr kapott az alkalmazottól forró nyomot, amikor kiderült, egy nőtől néhány perccel azelőtt vett be két aranygyűrűt 42 ezer forintért. A járőr a környék átfésülése közben vette észre egy sarki kebabosnál az akkor már névvel és fotóval keresett nőt. Elfogta, megbilincselte, előállította.

Az 51 éves T. Ambrusné a gyanúsítás ellen nem tett panaszt, a bűncselekmény elkövetését tagadta, majd előadta saját, igazként beállított verzióját. „Bizisten”-re mondta, hogy az idős asszony séta közben megcsúszott, elesett, majd nekiadta 10 ezer forintját és a két gyűrűjét. Még ő volt megijedve, hogy miért adja neki ezeket, ijedtében elszaladt. Hozzátette, az elkövetés idején volt benne néhány szem nyugtató, ezért van, amire nem emlékszik, de arra határozottan, hogy nagyon meg volt ijedve.

A zálogházból a rendőrök lefoglalták a rabolt gyűrűket, T. Ambrusnétól pedig a zálogcédulát.

Az őrizetbe vett nővel szemben rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt a további eljárást a Szentendrei Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le, egyben kezdeményezték letartóztatását.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Akár balesetet okozhattak volna

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tizennyolc ittas, illetve egy bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év tizenötödik hetében.

 

Kábítószer-kereskedelem a gyanú

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai egy 33 éves győri férfit vettek őrizetbe, és kezdeményezték a letartóztatását.

 

Keressük Taszári Kornélt

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 14 éves Taszári Kornél megtalálása érdekében.

 

Letartóztatásban+felhívás!

Az érdi rendőrök két nap alatt azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki két tizenévestől vette el a pénzét és fejhallgatóját. A rendőrség további sértettet keres.