Nyomozás hivatalból

2024. 03. 11., h - 16:09
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A Budapesti Rendőr-főkapitányság hivatalból rendelt el nyomozást.

Az egyik kereskedelmi televízió adásában 2024. március 10-én közzétett felvétel szerint egy férfi arra próbálta rábírni a korábban már jogerősen lezárt ügyében tanúként kihallgatott fiatalembert, hogy változtassa meg az ügyben tett vallomását.

A közzétett felvételt a Budapesti Rendőr-főkapitányság büntető eljárás keretében vizsgálja.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához.

 

Három a magyar igazság

Egy helybeli férfi Salgótarján különböző részein három nap leforgása alatt három gépkocsit tört fel, a híres mondás azonban itt is beigazolódott. Három nap elég volt a nyomozóknak is az igazság kiderítésére és az elkövető elfogására.