Stégeket törtek fel

2019. 08. 23., p - 06:00
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

19 stégfeltörés írható a számlájára annak a négy férfinak, akiket Tatabányán fogtak el a rendőrök.

Három alkalommal,  összesen 19 horgászstéget tört fel egy tatabányai horgásztavon az a négy férfi, akiket összehangolt akció keretében fogtak el a tatabányai, a tatai és az oroszlányi rendőrök 2019. augusztus 18-án és 19-én. Sz. Zsolt, Sz. János, L. Norbert és Sz. István 2019 májusa és augusztusa között követte el a bűncselekményeket. A stégek ajtaját minden esetben kifeszítették, és onnan horgászfelszereléseket és szerszámokat tulajdonítottak el. Két alkalommal nem sikerült lopniuk a stégekről. Egyszer a riasztó zavarta meg őket, egy másik alkalommal pedig nem tudtak bejutni az épületbe. A négy kunszentmiklósi férfit - elfogásukat követően - gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók. Ellenük 17 rendbeli lopás bűntett és kétrendbeli lopás bűntett kísérlet elkövetése miatt indult eljárás. A gyanúsítottakat a rendőrség őrizetbe vette.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Látta a balesetet?

A székesfehérvári rendőrök további tanúk jelentkezését várják egy közlekedési bűncselekmény körülményeinek tisztázása érdekében.

 

Nyomozók hallgatták ki az álrendőr-csalót

Rendőr-sztorival csalt ki közel 20 millió forintot egy magát rendőrnek kiadó csaló. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

A körözéseket nem takarták el a lomok

A lomtalanítás zavartalanságának biztosítása során szúrták ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság rendőrjárőrei azt a férfit, aki ellen hat elfogatóparancs volt érvényben.