Több mint két évig rejtegette nagyapja holttestét

2019. 07. 27., szo - 06:00
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói befejezték annak a 27 éves férfinak az ügyét, aki megölte a nagyapját, majd eladta a lakását, és a nyugdíját is rendszeresen felvette. Az idős férfit sokáig eltűntként keresték.

A 27 éves budapesti M. Márk még 2015. április 4. és május 20. között megölte a 82 éves nagyapját, annak újbudai lakásában. A férfi a holttestet egy szeméttárolóba tette, és először a lakás garázsába rejtette el, majd átvitte egy kőbányai garázsba, hogy az idős férfi halálát eltitkolja.

M. Márk később megkérte egy ismerősét, a 82 éves budapesti M. Györgyöt, hogy játssza el –fekvőbeteg – nagyapja szerepét az újbudai lakás eladásánál, illetve csináltassanak előtte M. Györgynek új személyigazolványt a nagyapja nevével és adataival. M. György több adásvételi szerződés is aláírt, M. Márk így értékesíteni tudta az újbudai ingatlant, a hozzá tartozó garázst, valamint egy autót, és hozzáfért a nagyapja bankszámlájához is.

Az eltűnt fia 2016 novemberében tett bejelentést a rendőrségen, hogy az általa ritkán látogatott, egyedül élő édesapja eltűnt. A nyomozók az idős férfit eltűntként körözték, de mivel a körülmények az eljárás során egyre gyanúsabbá váltak, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya az eltűnés tisztázása érdekében 2017 márciusában büntetőeljárást indított.

Az életvédelmi nyomozók 2017. június 9-én M. Márk Kőbányán bérelt garázsában, egy szeméttárolóban elrejtve megtalálták az idős férfi holttestét. A nyomozók a 27 éves férfit nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntett és más bűncselekmények miatt gyanúsítottként hallgatták ki, amely során beismerte a bűncselekmény elkövetését. A rendőrök M. György ellen közokirat-hamisítás bűntett miatt folytattak nyomozást.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztály munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratot átadták az illetékes ügyészség részére.​


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.