Többször is megszúrta - a rendőrök elfogták

2020. 11. 16., h - 11:27
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Pest megyei nyomozók emberölés kísérlete miatt indítottak büntetőeljárást a 70 éves férfivel szemben.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2020. november 15-én 23 óra 31 perckor érkezett jelzés, melyben a bejelentő elmondta, hogy testvérét nem találja, azonban annak kerepesi házában egyik közös ismerősük tartózkodik, a rajta lévő póló pedig láthatóan vérrel szennyezett.

A helyszínre érkező rendőrök a keresett férfit, – több szúrt sérüléssel – a ház egyik helységében megtalálták, őt a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték. A nyomozás eddigi adatai szerint a két férfi összeveszett, majd dulakodni kezdtek egymással, melynek során a 70 éves férfi több alkalommal megszúrta a sértettet.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya R. László ellen – őrizetbe vétele mellett – emberölés bűntett kísérletének gyanúja miatt folytatja le a további eljárást.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.