Lezárt akta: ittasan, jogosítvány nélkül vezetett
A Kiskunhalasi és a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság is vádemelést javasol az ellen a férfi ellen, aki több bűncselekményt is elkövetett egy éjszaka alatt.
A Kiskunhalasi és a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság is vádemelést javasol az ellen a férfi ellen, aki több bűncselekményt is elkövetett egy éjszaka alatt.
A kecskeméti rendőrök vádemelést javasolnak annak a férfinek az ügyében, aki még tavaly decemberben egy idős nő kezéből világos nappal, az utcán tépte ki táskáját.
A kiskőrösi rendőrök őrizetbe vették azt a két gyanúsítottat, akik közösen bántalmaztak egy férfit, majd elvették a pénzét is.
Alvó utastársának mobiltelefonját lopta el a gyanú szerint egy 37 éves kiskőrösi férfi.
A kiskunfélegyházi rendőrök bíróság elé állítást javasolnak annak a férfinek az ügyében, aki szeszes italokat rabolt egy boltból.
A bajai rendőrök elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 17 éves helyi fiút.
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya vádemelést javasol annak a férfinak az ügyében, aki kalapáccsal verte fejbe ismerősét.
A kiskunhalasi rendőrök vádemelést javasolnak a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfi ügyében.
A kiskunfélegyházi nyomozók két nap alatt beazonosították és elfogták azt a két helyi férfit, akiket több millió forint értékű arany ékszerek eltulajdonításával gyanúsítanak.
A kalocsai és a kecskeméti rendőrök is elfogtak egy-egy betöréssel gyanúsítható férfit.