Első emeleti lakásban termesztette a vadkendert

Gyulán elfogtak a rendőrök két férfit, akik a gyanú szerint kábítószert árultak.
Gyulán elfogtak a rendőrök két férfit, akik a gyanú szerint kábítószert árultak.
Több százezer forintot lopott egy házból egy nő és élettársa Békéscsabán. A ház tulajdonosa külföldön volt, őket bízta meg azzal, hogy időnként takarítsanak ki és végezzék el a ház körüli munkákat. Cserébe alkalmanként anyagilag segítette őket.
Napszámosok szólalkoztak össze egy medgyesegyházi dinnyeföldön. A vita közben egy férfi késsel hátba szúrt egy másik munkást, majd elmenekült. A rendőrök két órán belül elfogták.
Két nő a gyanú szerint fenyegetéssel vett rá egy járókelőt arra, hogy zoknikat és ágyneműket vásároljon tőlük. A román állampolgárok ellen zsarolás miatt büntetőeljárás indult.
Engedély nélkül fogott ki halakat két férfi egy tóból, Geszt külterületén. A tó partjáról búzát is loptak, majd egyikük ittasan vezette azt a kisbuszt, amivel a lopott dolgokat szállították. A Sarkadi Rendőrkapitányság az ügy vizsgálatát befejezte.
Fiataloknak is adott el kábítószert a gyanú szerint egy férfi Magyarbánhegyesen. Volt olyan fogyasztó, aki tartozást halmozott fel nála, őt megfenyegette. A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság az ügy vizsgálatát befejezte.
Kerékpárt lopott egy román férfi Békés megyéből. A biciklivel Budapestre indult, de Kardosnál elfogták a rendőrök. A Gyulai Rendőrkapitányság az ügy vizsgálatát befejezte.
Magatehetetlen férfihoz hívták a mentőket Mezőgyánban. A férfi, amikor megkezdték az ellátását, ököllel megütötte a mentőápolót. Rendőri segítséggel jutottak el vele a kórházba.
A rendőrség őrizetbe vett egy román állampolgárságú férfit, aki a gyanú szerint késsel megfenyegette és elvette mobiltelefonját, pénzét egy férfinak.
Orosházán megfenyegetett egy fiatalt és elvette a pénzét egy lőkösházi férfi. A rendőrök rövid idő alatt elfogták és őrizetbe vették.