Elfogás Békéscsaba belvárosában

Bírósági elfogatóparancs alapján körözte a rendőrség azt a férfit, akinél elfogásakor az elsődleges vizsgálat eredménye szerint marihuánát találtak a rendőrök.
Bírósági elfogatóparancs alapján körözte a rendőrség azt a férfit, akinél elfogásakor az elsődleges vizsgálat eredménye szerint marihuánát találtak a rendőrök.
Három férfit gyanúsít a rendőrség azzal, hogy egy román lányt illegálisan Franciaországba próbáltak meg eljuttatni. A rendőrök a magyar-román határ közelében, a Békés megyei Körösnagyharsány külterületén tartóztatták fel őket.
A rendőrök öt kerékpárt találtak az Élővíz-csatorna békéscsabai szakaszán, amelyeket korábban a város területéről loptak el.
A rendőrség őrizetbe vett egy nőt, aki otthonukban késsel sebesítette meg a férjét.
Szarvas és Békésszentandrás külterületén több hétvégi házból is lopott az a két fiatal, akiket bűnügyi őrizetbe vett a rendőrség.
Öt fiatalt állítottak elő a rendőrök Szarvason.
A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya befejezte a halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség miatt folytatott nyomozást.
Egy férfi és egy nő ellen folytat nyomozást a Gyulai Rendőrkapitányság, akik internetes kereskedő oldalon hirdettek eladásra járműveket, műszaki cikkeket. A gyanú szerint a vevőkkel elutaltatták az előleget, de soha nem adták át nekik a termékeket.
A rendőrség vádemelést javasol egy férfi ellen, aki miközben az intézmény épületének felújításán dolgozott, két számítógépet lopott el a bucsai általános iskolából.
A gyanú szerint több mint 2 millió forintot csalt ki egy férfitól az a békéscsabai nő, aki ellen vádemelést javasol a rendőrség.