Tolvajok rendőrkézen
A szegedi nyomozók előállítottak egy nőt és egy férfit, akik megalapozottan gyanúsíthatók azzal, hogy egy helyi bevásárlóközpont éttermének asztaláról elvittek egy övtáskát.
A szegedi nyomozók előállítottak egy nőt és egy férfit, akik megalapozottan gyanúsíthatók azzal, hogy egy helyi bevásárlóközpont éttermének asztaláról elvittek egy övtáskát.
Nyolc illegális migránst vittautójában négy embercsempész, akiket Csongrád megyében vett őrizetbea rendőrség. A négy férfi ellen büntetőeljárás indult.
Egy makói férfi telefonját akarta megszerezni két helybeli fiatal, ezért először elvették a készüléket, majd megütötték a sértettet. Rablás miatt indult ellenük eljárás a Makói Rendőrkapitányságon.
Egy mindszenti csárdába tört be egy hódmezővásárhelyi férfi, majd miután a riasztó megszólalt, zsákmány nélkül távozott. A biztonsági kamerák képei alapján, a vásárhelyi rendőrök még a bejelentés napján előállították.
Két esetben két szentesi férfit állítottak elő a helyi rendőrök, akik kerékpárokat és csaptelepeket loptak a városban.
A Makói Rendőrkapitányság vádemelést javasol egy férfival szemben, aki a városban tolatás közben nekiütközött egy kerékpárosnak.
Ingatlanból és gépkocsiból lopott szerszámgépeket egy helybéli férfi Szegeden. A feltételezett elkövetőt a rendőrök őrizetbe vették.
Három autóból, egyebek mellett mobiltelefont, kamerát, navigációs eszközt és ruhákat lopott egy fiatalkorú Kisteleken. A feltételezett elkövetővel szemben lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.
Vádemelést javasol a rendőrség egy férfival szemben, aki egy hódmezővásárhelyi áruházból műszaki cikkeket lopott. A férfi az eltulajdonításhoz használt csípőfogóért sem fizetett.
Átadás-átvételkor ütött rajta a rendőrség egy kábítószer-kereskedőn és ügyfelén, Szegeden. Mindkét férfi ellen eljárás indult.