Bűnügyek

Motort akart lopni, a győri járőrök elfogták

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nyomozók lopás bűntett kísérlete elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a győri férfit.

Zsarolók rendőrkézen

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A győri rendőrök négy férfit és két nőt fogtak el. Az akció során az egyik gyanúsított gépkocsival akart elmenekülni a helyszínről, azonban balesetet szenvedett.

Lezárt vizsgálat: késsel támadt tanárára, a rendőrök elfogták

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság előre kitervelten, közfeladatot ellátó személy sérelmére elkövetett emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást egy 17 éves fiúval szemben.

Bilincsben – 5 helyszínen 7 unokázós csalót fogtak el a rendőrök

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Öt férfi és két nő csuklóján kattant a bilincs a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozóinak, a Pápai Rendőrkapitányság rendőreinek és a Terrorelhárítási Központ műveleti egységének közös, összehangolt akciójában.

Rendőrkézen a tolvaj

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Győri Rendőrkapitányság nyomozói – őrizetbe vétele mellett – gyanúsítottként hallgattak ki egy 30 éves helybéli férfit, aki a megalapozott gyanú szerint több bűncselekményt is elkövetett.

Kábítószergyanús anyagot találtak az autóban a járőrök

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A mosonmagyaróvári nyomozók kábítószer birtoklása vétség és kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki három helybéli férfit.