Betörők rendőrkézen

Egy tegnap hajnalban történt bűncselekmény elkövetői kora délután már bilincsben voltak.
Egy tegnap hajnalban történt bűncselekmény elkövetői kora délután már bilincsben voltak.
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztályának nyomozói egészségügyi dolgozókat értek tetten, akik a helyi kórházban nyújtott ellátásért rendszeresen pénzt fogadtak el.
A rendőrök lefoglalták a Győr környéki családi házban fellelt marihuána termést.
A soproni nyomozók egy 57 éves férfi lakásában tartottak kutatást.
A Csornai Rendőrkapitányság a napokban fejezte be egy 21 éves fiatalemberrel szemben indított büntetőeljárását, aki a közlekedési ellenőrzés alól akart kibújni.
Az ügyben 31 sértett érintett.
A mosonmagyaróvári rendőrök befejezték a közokirat-hamisítók ellen indított büntetőeljárást.
A Győr-Moson-Sopron vármegyei felderítők és a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) célkörözési fejvadászai a szlovák rendőri szervek munkatársaival együttműködve fogták el a szökésben lévő körözött férfit.
A győri nyomozók befejezték a 43 éves férfival és 27 éves nővel szemben indított büntetőeljárást.
A győri járőröknek gyanússá vált, hogy egy előttük haladó autó az útról lehúzódva megállt, majd a sofőr szélsebesen átült a bal hátsó ülésen utazó személy helyére.