Bűnügyek

Őrizetben a kábítószer-kereskedő

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök elfogtak egy 46 éves mosonmagyaróvári férfit, akinél kábítószergyanús anyagokat találtak.

Pincébe zárták és bántalmazták

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Előzetes letartóztatásba került az a három férfi, akik Győrben bezártak egy nőt üzletük pincéjébe és ott bántalmazták.

Kicserélte a rendszámot

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kapuvári Rendőrkapitányság járőrei elfogtak egy férfit, aki egy forgalomból kivont személygépkocsira egy másik járműre kiadott hatósági jelzést szerelt fel.

Segítségnyújtás nélkül hajtott el

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság vádemelési javaslattal fejezte be a nyomozást azzal a sofőrrel szemben, aki közúti közlekedési balesetet okozott, majd elhajtott a helyszínről.

Drogkereskedői hálózatot számoltak fel

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály nyomozói 5 férfit és 2 nőt fogtak el kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt.

Reklámtáblát loptak

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A pannonhalmi járőrök rövid időn belül elfogták a gyanúsítottakat.

Tiltó tábla ellenére előzött

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Győri Rendőrkapitányság vádemelési javaslattal fejezte be a nyomozást azzal a sofőrrel szemben, aki nem vette figyelembe az előzést tiltó táblát, ezért összeütközött egy nyerges vontatóval.

Nem adott elsőbbséget, balesetet okozott

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal zárult egy tarjánpusztai gyanúsított ügye, aki nem biztosított elsőbbséget egy útkereszteződéshez érve és személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetet okozott Bakonypéterd térségében.

Kábítószert találtak a gépkocsiban

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök egy 23 éves férfit állítottak elő bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt Mosonmagyaróváron.