Lezárt akta – kutyaharapás

A rendőrség vádemelést javasol az ellen a férfi ellen, aki rátámadt egy postai kézbesítőre Szolnokon.
A rendőrség vádemelést javasol az ellen a férfi ellen, aki rátámadt egy postai kézbesítőre Szolnokon.
A rendőrök elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki kővel dobta meg az egyik gyorsvonatot Újszászon.
38 gépjárművet rongált meg Szolnokon egy férfi. A rendőrök azonosították és gyanúsítottként kihallgatták a helyi lakost.
A rendőrök rövid időn belül azonosították és elfogták azt a férfit, aki kerékpárt lopott Mezőtúron.
Előzetes letartóztatásba került az a két férfi, akik három fiatalkorú társukkal több betörést követtek el Szolnokon az elmúlt hónapokban.
Egy budapesti vállalkozás vezetője, egy másik cég által pályázati forrásból beszerzett informatikai eszközöket értékesítette. A kár több mint 100 millió forint. A rendőrség az ügyben befejezte a nyomozást.
Az elmúlt hetekben több betörés is történt a szolnoki strandon. Harmadik alkalommal már rendőrök várták az 52 éves helyi lakost.
A rendőrség vádemelést javasol az ellen a martfűi férfi ellen, aki egy helyi autókereskedésből ellopott egy autót.
A nyergesvontatóval áttért a menetiránya szerinti bal oldalba Tiszaföldvárnál.
Hét betöréssel gyanúsítják a 21 éves újszászi férfit.