Bűnügyek

Sólyalopás

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy kunszentmártoni férfi úgy gondolta, hogy egy csónakszállító utánfutó ellopásából tesz szert pénzre. El is kezdte az eszköz átalakítását, azonban befejezni már nem tudta, mert a helyi nyomozók elfogták.

Kristállyal üzleteltek

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ezúttal Tiszaburán csaptak le a rendőrök új pszichoaktív anyaggal kereskedőkre.
Gyanúsítottként hallgatták ki a házaspárt, akik őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.

Gátlástalanság

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Tiszaföldváron követte el a bűncselekményeket az az alkalmi munkákból élő férfi, aki időseket károsított meg. Ezúttal egy fiatal sofőr autójából lopta el a húsáruk ellenértékét. Beismerő vallomást tett, de titkolja hol a pénz.

Kerékpárlopások napja

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök néhány órán belül valamennyi elkövetőt azonosították. Minden ellopott kerékpár meglett.

Hárman párban

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A jászsági rendőrök három helyi lakost gyanúsítanak azzal, hogy új pszichoaktív anyagnak minősülő szerrel kereskedtek Jászladányon, ráadásul ezt bűnszövetségben, szervezetten, előre megállapodva követték el.

Bravúros felderítés

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A törökszentmiklósi rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy fiatal férfit, aki ellopta munkáltatója árokásó kanalait, majd értékesítette azokat.

Rablók őrizetben

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A jászsági rendőrök négy férfit vettek őrizetbe, akik kiraboltak egy idős jászberényi férfit. Falécekkel ütlegelték, végül 80 000 forintot zsákmányolva menekültek el a helyszínről.

Díler őrizetben

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nő felnőtt- és kiskorú jászárokszállási lakosoknak értékesítette az új pszichoaktív anyagot. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki az asszonyt.

Mindenre felkészültek

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Arra viszont nem, hogy az egyik hajnalon a rendőrök kopogtatnak be a vevők helyett. A gyanú szerint két karcagi férfi kábítószer eladásából élt. Az illegális szert és a felhalmozott bűnös vagyont gáz-riasztó fegyverekkel, ajtóriasztóval és kamerával védték.

Emberkereskedelem és kényszermunka a gyanú

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága őrizetbe vett egy párost, amely rávett egy kiszolgáltatott helyzetben lévő nőt arra, hogy testét áruba bocsássa.