Egy nap alatt kétszer bukott le egy jászkiséri jogsértő férfi
A megalapozott gyanú szerint, a férfi reggel ékszert és mobiltelefont vitt magával, délután egy kerékpárral ment volna haza.
A megalapozott gyanú szerint, a férfi reggel ékszert és mobiltelefont vitt magával, délután egy kerékpárral ment volna haza.
A karcagi rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy helyi férfit, aki apja készpénzét elvette és szerszámait eladta.
A rendőrök őrizetbe vettek egy kunhegyesi férfit, akit többrendbeli vagyon elleni bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak.
Az egyik gyanúsított a smaragdtujákat, a másik terhelt pedig a rózsafákat szemelte ki magának Jászapátin.
A karcagi rendőrök befejezték a bűnügy vizsgálatát és vádemelést javasolnak az ügyészségnek.
A kunhegyesi jogsértőt a bűncselekmény tárgya – az eltulajdonított kutya – buktatta le, amit a megalapozott gyanú szerint, korábban Tiszaszentimréről hozott el.
Három helyi fiatal egy tiszasülyi lakatlan ingatlant szemelt ki magának és vittek mindent, ami mozdítható volt.
A jászjákóhalmai férfi nem tagadott, beismerte, hogy lopási szándékkal vitt el Jásztelekről egy autót, amit a későbbiekben szét akart szerelni.
A karcagi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát, vádemelést javasolnak.
A karcagi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.