Terjesztőt láttak el kábítószerrel

A Komárom-Esztergom megyei rendőrök újabb két főt vettek őrizetbe kábítószer-kereskedelem miatt. A nyomozók több mint 5 millió forint készpénzt, és kábítószert is lefoglaltak.
A Komárom-Esztergom megyei rendőrök újabb két főt vettek őrizetbe kábítószer-kereskedelem miatt. A nyomozók több mint 5 millió forint készpénzt, és kábítószert is lefoglaltak.
A budapesti nő a tulajdonos tudta nélkül vezette a céges személygépkocsit. Az esztergomi rendőrök gyanúsítottként kihallgatták.
A Dorogi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát azzal a két fiatalkorúval szemben, akik a művelődési háznál rongáltak.
A Komárom-Esztergom megyei nyomozók néhány órán belül elfogták azt a két férfit, akik úgy megverték ismerősüket, hogy az belehalt sérüléseibe.
Két tatai férfi a munkahelyükön lévő egyik italautomatából rendszeresen lopta a bevételt.
Az üzlet biztonsági kamerájának felvétele alapján azonosították a dorogi rendőrök az elkövetőt.
Az elmúlt 24 óra eseményei számokban.
Az esztergomi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát azzal a férfival szemben, aki egy ismerőse gépkocsiját a tudta nélkül elvitte, és megrongálta.
Egy tatabányai üzlet kirakatát törte be egy 38 éves férfi.
Az 52 éves férfi beismerte a bűncselekmények elkövetését.