Rendőrkézen a betörő

A kisbéri férfi két alkalommal is ugyanabba a sörözőbe tört be. A rendőrök a második betörésnél, már a sörözőben fogták el a 35 éves tettest.
A kisbéri férfi két alkalommal is ugyanabba a sörözőbe tört be. A rendőrök a második betörésnél, már a sörözőben fogták el a 35 éves tettest.
A pénzt és a bankkártyát ellopta, az autólopásnál viszont a sértett tetten érte a csépi lakost. A komáromi nyomozók két nap múlva kihallgatták a helyszínről elszaladó férfit.
A dorogi nyomozóknak hat nap elegendő volt ahhoz, hogy azonosítsák a tettest.
A bíróság elrendelte annak a két férfinak a letartóztatását, akik négy tatabányai helyszínről, köztük egy segítő szervezet telephelyéről is loptak.
A komáromi nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki azt a férfit, aki az épületben maradt táskáját az ablakon keresztül akarta kivinni.
A komáromi nyomozók kihallgatták a 43 éves tettest.
A tatabányai fiatal hat alkalommal lopott szerszámgépeket, őt a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták.
Egyes sajtóorgánumokban valótlan, minden alapot nélkülöző tényállítások láttak napvilágot a tatabányai halált okozó testi sértés ügyében.
A 33 éves férfi bódító hatású szer befolyása alatt közlekedett Tatán.
Az elkövetők beismerték, hogy a lopott pénzt elfelezték és elköltötték.