Garázdaság miatt felelhetnek

A két tatabányai férfi szóváltásba keveredett egymással, majd kettejük között verekedés alakult ki. A nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát.
A két tatabányai férfi szóváltásba keveredett egymással, majd kettejük között verekedés alakult ki. A nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát.
A Nyergesújfalu Rendőrőrsön befejezték az ügy vizsgálatát a 41éves pilisvörösvári férfi ellen.
A kocsi lakos 12 méhkaptárt lopott el, hogy megtanulja a méhészkedést. A nyomozók azonosították és kihallgatták a tettest, az ellopott kaptárokat pedig lefoglalták.
A tatabányai nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves tettest, aki telefont lopott egy helyi áruházból.
A komáromi férfi halakat és a halgazdálkodásban használt eszközöket lopott el. A tatai rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A tettes a pénzt eltette, a tárcát pedig egy buszmegállóban hagyta. Az oroszlányi rendőrök kihallgatták a bűncselekmény elkövetőjét.
A Tatabányai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A tatabányai nő egy autóbuszon irattartót talált, amit ellopott. A rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát a helyi lakos ellen.
A 24 éves nő pénzt vett fel, és vásárolt is a talált kártyával. Az oroszlányi nyomozók gyanúsítottként kihallgatták a tettest.
Kötekedett, verekedett, majd egy sörösüveget a sértett autójához vágott a 19 éves férfi. A nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát a támadó ellen.