Letartóztatták a csalót
A bíróság elrendelte K. Károly letartóztatását, aki befektetési lehetőséget kínálva csapta be a sértetteket.
A bíróság elrendelte K. Károly letartóztatását, aki befektetési lehetőséget kínálva csapta be a sértetteket.
A 33 éves férfi négy kamerát és négy LED-es lámpát is ellopott. A tatai nyomozók a tettest azonosították és gyanúsítottként kihallgatták.
Az oroszlányi rendőrök elfogták azt a férfit, aki egy áruházból több ruházati terméket lopott el.
Befektetési lehetőséget kínálva csapott be embereket egy ászári férfi, több tízmillió forintos kárt okozva.
Sorra kattant a bilincs azoknak a dílereknek a kezén, akik kábítószert árultak Esztergomban és környékén.
A férfi lakásában a szolgáltató korábban kikötötte az áramot, azonban egy ellenőrzés során illegális bekötést találtak a szakemberek.
Egy tatai telephelyről tulajdonított el benzint és gázolajat egy 55 éves férfi. A rendőrség befejezte az ügyben a vizsgálatot.
Nem rendelkezett Magyarországra érvényes fegyvertartási engedéllyel az a szlovák állampolgár, akinek a gépkocsijában egy lőfegyvert találtak a Nemzeti Adó-és Vámhivatal munkatársai.
A Komáromi Rendőrkapitányság kábítószer birtoklása miatt indított eljárást egy ácsi férfi ellen.
A tolvaj után az orgazdát is elfogták a tatabányai rendőrök.