Lopás miatt felelhet

Az 56 éves tatai nő egy fogóval érkezett az üzletbe lopni. Az áruvédelmi eszközt levágta, a terméket fizetés nélkül ellopta. A tatabányai nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát.
Az 56 éves tatai nő egy fogóval érkezett az üzletbe lopni. Az áruvédelmi eszközt levágta, a terméket fizetés nélkül ellopta. A tatabányai nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát.
A rendőrök 10 percen belül Tatabányán elfogták az elkövetőt, majd őrizetbe vették.
Esztergomban, az utcán vitatkozott össze két férfi és egy nő. A veszekedés során egy gáz-riasztó pisztoly is előkerült.
A sértett befogadta a lakásába ismerősét, a gyanúsított hálából ellopta a spórolt pénzét, több mint egymillió forintot.
Jogosítvány és biztosítási fedezet nélkül kivont járművel közlekedett.
A tatabányai nyomozók vádemelési javaslattal lezárták a garázdával szemben folytatott eljárást.
Az oroszlányi rendőrök tetten értek azt az elkövetőt, aki egy ritkán látogatott házba lopott kulccsal, illetve lakatlevágás módszerével jutott be.
Egy tokodi férfi a barátnőjének leandereket, a nevelt gyerekeinek csúszdát lopott. Az esztergomi rendőrök több rendbeli bűncselekmény elkövetése miatt nyomoznak.
Késsel és tőrrel fenyegette volt élettársát és annak családtagjait egy férfi Komáromban. A gyanú szerint az elkövető a nála lévő légpuskával több lövést is leadott.
A tettes Bakonyszombathelyen termesztette a kábítószert, amiből rendszeresen fogyasztott. Gyanúsítottként kihallgatták a rendőrök a növényeket és a berendezéseket is lefoglalták.