Bűnügyek

Meglett a tolvaj és a lopott fa is

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kétszer lopott fát ugyanabból az erdőből egy kisigmándi férfi. A második alkalommal a rendőrök tetten érték.

Iskolába indult, végül lopni ment

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két kerékpárt lopott el egy fiatalkorú Tatán. A rendőrök két nap alatt azonosították az elkövetőt.

Rongálás mellett garázdasággal is gyanúsították

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Korábbi vitát próbált rendezni a tettes, aki a sértett gépkocsijába többször belerúgott. A tatabányai nyomozók őt gyanúsítottként kihallgatták.

Tárolókat látogattak Dorogon

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nyomozók egy nőt és egy férfit hallgattak ki gyanúsítottként.

Babakocsival vitte a lopott műszaki cikkeket

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kisbéri nyomozók gyanúsítottként kihallgatták a helyi lakost, és a napokban befejezték az ügy vizsgálatát.

5+1 ráadás

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Öt körözés volt az ellen a férfi ellen, akit az esztergomi rendőrök igazoltattak, nála kábítószergyanús anyagot találtak.

Kővel követte el

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök még a helyszín közelében elfogták azt a férfit, aki több kirakatüveget megrongált Tatabányán

Lopás miatt felelhetnek a vastolvajok

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az oroszlányi rendőrök befejezték a büntetőeljárást a két tettes ellen.

Építkezésről lopott

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kisbéri rendőrök a nyomozás során azonosították a 43 éves elkövetőt, aki szerszámot lopott egy zárt konténerből.

Kellemetlen utitárs

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tettes utasként tartózkodott egy taxiban, távozáskor vitte a sofőr telefonját. A tatabányai nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát.