Kattant a bilincs

A bejelentést követő hat órán belül őrizetbe vették a rendőrök a bajóti emberölés gyanúsítottját.
A bejelentést követő hat órán belül őrizetbe vették a rendőrök a bajóti emberölés gyanúsítottját.
Bűncselekmény áldozata lett egy férfi Bajóton.
A gyanú szerint a tardosi lakos egy lakásból ruhaneműt és szerszámokat lopott. A tatai rendőrök aznap elfogták és őrizetbe vették a 42 éves férfit.
Két, tavaly októberben elkövetett kifosztás elkövetőjét vették őrizetbe az oroszlányi rendőrök.
Elrendelte a bíróság annak a 19 éves férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint két személyt is bántalmazott.
A tatabányai rendőrök elfogták és gyanúsítottként kihallgatták azt a 19 éves férfit, aki egy késsel támadt a vitapartnerére
A sofőr egy császári üzlet falának ütközött, majd a felelősség elől távozott. A kisbéri rendőrök fél óra alatt elfogták az ittas sofőrt, akit gyanúsítottként kihallgattak.
Az oroszlányi férfi az ismerőse pénzét ellopta, tettével magára hívta fel a figyelmet. A tatabányai rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A 31 éves tatabányai férfi az ismerőse járművének hátsó szélvédőjét betörte. A Tatabányai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A tatabányai rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát azzal a fiatallal szemben, aki az ismerőse gépkocsiját engedély nélkül használta.