Fogyasztóból zsaroló
Több bűncselekmény és gyanúsított is van abban az ügyben, amelyet a Szécsényi Rendőrkapitányság nyomozói derítettek fel a közelmúltban.
Több bűncselekmény és gyanúsított is van abban az ügyben, amelyet a Szécsényi Rendőrkapitányság nyomozói derítettek fel a közelmúltban.
A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. áprilisában előre kitervelten megölte, majd kifosztotta ismerősét.
Számos lopás írható annak a 21 éves férfinak a számlájára, akit a pásztói rendőrök a napokban őrizetbe vettek.
A Salgótarjáni Rendőrkapitányság egyenruhásai elfogták azt a férfit, aki Salgótarjánban, az Acélgyári úton késsel a kezében fenyegetett meg egy járókelőt.
Öt napig tartó összehangolt rendőri műveletet tartottak a Nógrád vármegyei nyomozók a vagyon elleni bűncselekmények felderítése és visszaszorítása érdekében.
A Szécsényi Rendőrkapitányság nyomozói pár óra alatt elfogták és előállították azt a rimóci 19 éves nőt, aki bántalmazott egy 79 éves idős asszonyt a tőle lopott pénz megtartása érdekében.
Rablást, betöréses lopást, valamint több vagyon elleni bűncselekményt is elkövetett az a 23 éves férfi, akit a salgótarjáni rendőrök őrizetbe vettek.
A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság üzletszerűen elkövetett kerítés bűntett miatt folytat eljárást egy 33 éves férfi ellen, aki nemcsak élettársát, hanem más nőket is közvetített szexuális szolgáltatások céljából.
Lopások elkövetése miatt egy 45 és egy 17 éves kállói lakos ellen folytat büntetőeljárást a Pásztói Rendőrkapitányság.
A Rétsági Rendőrkapitányság nyomozói visszaadták tulajdonosának azt a gépkocsit, amelyet egy 17 éves férfi sajátjaként, tartozása fejében értékesített.