Bűnügyek

Ellopta, majd visszajuttatta

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Pénztárcát lopott az egyik pásztói gyárban a kazári férfi.

Pszichoaktív anyaggal visszaélés

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Elfogták a bátonyterenyei rendőrök azt a 19 éves férfit, aki új pszichoaktív anyagot adott el.

Előzetes letartóztatásban a fiatalkorú besurranó

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Célkörözési Csoport munkatársai 2014. július 23-án elfogták a Salgótarjáni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya által vagyon elleni bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt körözött 14 éves fiút.

Kéregetésből rablás

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal zárták le az eljárást a salgótarjáni rendőrök a 44 éves férfival szemben.

Körözött személyt fogtak a nógrádi nyomozók

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Négy körözés volt érvényben az ellen a 31 éves férfi ellen, akit a Szécsényi Rendőrkapitányság nyomozói 2014. július 22-én délután fogtak el Dunakesziben.

Rendőrkézen a Tanoda fosztogatói

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szécsényi rendőrök elfogták a két fiatalkorút, és az eltulajdonított értékek nagy részét is lefoglalták.

Személygépkocsival lopták a fát

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök elfogták a két nógrádszakáli férfit, a kivágott tölgyfát és a bűncselekmény elkövetéséhez használt járművet lefoglalták.

Raboltak és loptak - Képpel és videóval

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A salgótarjáni rendőrök elfogták a megyeszékhelyen időskorúak sérelmére elkövetett bűncselekmények gyanúsítottjait.

Más kertjéből vacsorázott

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szolgálati kutya vezette a rendőröket a terményt eltulajdonító nőhöz.

Bíróság előtt a besurranó

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal zárták le a 34 éves - előzetes letartóztatásban lévő - férfi ellen a nyomozást.