Befejezett nyomozás

A kaposvári rendőrök vádemelést javasolnak egy nagyberki fiatal ellen, aki balesetet okozott és segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről.
A kaposvári rendőrök vádemelést javasolnak egy nagyberki fiatal ellen, aki balesetet okozott és segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről.
A kaposvári rendőrök vádemelést javasolnak egy helyi férfi ellen, aki balesetet okozott és segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről.
A barcsi rendőrök vádemelést javasolnak egy helyi férfi ellen, aki halálos balesetet okozott.
Siófok térségében ittasan balesetet okozott egy nagykónyi férfi.
Sajtótájékoztató keretében számoltak az ügy részleteiről Kaposváron, 2018. február 12-én.
A nagyatádi rendőrök vádemelést javasolnak két férfi ellen, akik a csurgónagymartoni erdőben tiltott módon és eszközökkel ejtették el a vadakat.
Előzetes letartóztatásba került a férfi, aki a gyanú szerint olyan súlyosan bántalmazta ismerősét, hogy a sértett a helyszínen belehalt sérüléseibe.
Tavaly nyáron több gépkocsit, kukát és kandelábert rongált meg egy fiatal társaság.
A marcali rendőrök négy embert gyanúsítanak, akik közül három férfit őrizetbe vettek.
A fonyódi rendőrök vádemelést javasolnak egy gyalogossal szemben, aki egy balatonboglári vasútátjáróban balesetet okozott.