Megmenekült a pátrohai lány
Követte, majd egy alkalmas helyen leteperte a lányt egy 20 éves pátrohai férfi.
Követte, majd egy alkalmas helyen leteperte a lányt egy 20 éves pátrohai férfi.
A megalapozott gyanú szerint egy 17 éves és egy 15 éves nyíregyházi fiú 2014. október 10-e és 13-a között Nyíregyházán, 11 darab Suzuki típusú személygépkocsit tört fel.
Nem vonult fegyházba.
Öt személygépkocsit rongált meg egy éjszaka alatt Nyírlugos belterületén az a 29 éves férfi, akinek elmondása szerint egyszerűen „vezetgetni” támadt kedve.
Feltételezett kábítószer-terjesztőt fogtak el az M3-as autópálya őri lehajtójánál 2014. október 6-án este a Mátészalkai Rendőrkapitányság és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói. (videóval)
A rendőrség őrizetbe vette a férfit, aki a megalapozott gyanú szerint az elmúlt időszakban nyolc vagyon elleni bűncselekményt követett el a településen.
Osztálytársait zsarolta meg egy nyíregyházi iskolában tanuló 15 éves diák.
Szüret előtt csaptak le a rendőrök.
A bűncselekmény elkövetésével két helyi lakost gyanúsítanak a rendőrök.
A vadkender magját internetről rendelte a férfi, amit elvetett és a növényt háza melléképületében nevelte.