Emberölés Tengelicen
A rendőrök vizsgálják az eset körülményeit.
A rendőrök vizsgálják az eset körülményeit.
A dombóvári nyomozók befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, melyben egy 17 éves szekszárdi fiút gyanúsítottak meg jármű önkényes elvételének elkövetésével.
A tolnai nyomozók pár napon belül megtalálták Mözsön a Tolnáról ellopott létrát.
A Tolna vármegyei kórházban egy beteg késsel szúrta meg a segítségére siető szakápolót.
Lebukott egy mohácsi nő Szekszárdon, aki közel 140.000 forint értékben kísérelt meg ruhákat ellopni egy üzletből.
A tolnai járőrök fogták el azt a jelenleg Tolnán lakó faddi férfit, akit a tulajdonos megzavart, miközben értékek után kutatott a lakásában. A tetten ért tolvaj elvette a hazaérkező nőtől a telefonját, készpénzét és megöléssel fenyegette, amennyiben elszökik, vagy segítségért kiabál.
Érvénytelen rendszámtáblával közlekedett az a 24 éves mohácsi férfi, aki az ellenőrzés során önmagát is hamis iratokkal akarta igazolni.
A tulajdonosa a napokban visszakapta az ellopott házi húskészítmény egy részét.
Összehangolt akció keretében a Terrorelhárítási Központ munkatársai a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozóinak közreműködésével Szekszárdon és Bonyhádon egy 57 éves és egy 34 éves férfit fogtak el, akiket különösen nagy értékre elkövetett csalással gyanúsítanak.
A szekszárdi nyomozók befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, melyben egy 28 éves medinai férfit gyanúsítottak meg kifosztás bűntett és több lopás elkövetésével.