Három kés, két férfi, egy eset

A szekszárdi rendőrök elfogták azt a két helyi lakost, akik november 17-én este késekkel támadtak egymásra a tolnai megyeszékhely egyik parkjában.
A szekszárdi rendőrök elfogták azt a két helyi lakost, akik november 17-én este késekkel támadtak egymásra a tolnai megyeszékhely egyik parkjában.
A paksi rendőrök elfogták, a Szekszárdi Járásbíróság bírája pedig letartóztatta azt a 44 éves karcagi nőt, aki egy társkeresőn csaknem kilenc és fél millió forintot csalt ki 43 férfitól.
A Tolna megyei rendőrök ezúttal egy török sofőrt állítottak elő, aki három, szintén török állampolgárt szállított.
A dunaföldvári és a paksi rendőrök elfogták és őrizetbe vették, a Szekszárdi Járásbíróság bírája pedig november 13-án letartóztatta azt a 20 éves helyi férfit, aki az elmúlt hónapokban számos bűncselekményt követett el. Legutóbb egy szintén dunaföldvári fiatalt zsarolt meg.
Ezúttal a Tamási Rendőrkapitányságon indítottak eljárást az ellen a 14 éves fiú ellen, aki legutóbb november 1-jén lopott el egy autót Kapospuláról, hogy kocsikázzon. Most 16 éves társa vezetett.
A Tolna megyei rendőrök bíróság elé állításra tettek javaslatot azzal a három kubai származású embercsempésszel szemben, akik péntek éjjel Bogyiszló térségében hét illegális migránst szállítottak.
A dombóvári nyomozók egy 40 éves helyi nőt és 34 éves férjét kábítószer birtoklás bűntette miatt vették őrizetbe. Mindketten letartóztatásban várják a további vizsgálatot.
Egy szekszárdi óvoda tárolójából az ajtót kifeszítve kerékpárokat loptak el 7 és 12 év közötti fiúk.
A 14 éves fiú elismerte, hogy a Kapospuláról ellopott autót a benne hagyott kulccsal indította el, majd elment ismerőseit meglátogatni.
A két férfi 14 illegális migránst akart Magyarország területén átcsempészni.