Bűnügyek

Játékdobozban érkezett a drog

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai jelentős mennyiségű kábítószert foglaltak le egy kisbuszban. Egy 29 éves pécsi és egy 43 éves komlói férfi letartóztatásba került.

Lezárt akta: Előre utaltak az ismeretlennek

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Közel kétszáz embert károsított meg az az internetes csaló, aki gyanúsítottkénti kihallgatását követően is folytatta tevékenységét.

Letartóztatásban a fiatalkorú besurranó tolvaj

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 17 éves szekszárdi fiút az elmúlt hetekben több alkalommal kapták el lopás miatt. Ezúttal egy hétmillió forintos lopás elkövetésével gyanúsították meg.

Ittasan, jogosítvány nélkül balesetezett

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Tartóoszlopnak ütközött az a nő, akivel szemben büntetőeljárást indítottak a paksi rendőrök.

Lezárt akta: Szolgálaton kívüli rendőr fogta el az egyik tolvajt

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Dombóvári Rendőrkapitányságon befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy helyi lakos és testvére ellen folytattak lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A fiatalok rekeszeket loptak egy vendéglátóegység udvaráról.

Ittasan motorozott

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szekszárdi rendőrök befejezték ügy vizsgálatát.

Az osztrák embercsempész is letartóztatásban

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kiderült, hogy a csütörtök éjjel elfogott 18 éves férfi a rendőrök elől való menekülés közben öt illegális migránst szállított ki kocsijából.

Letartóztatásban az embercsempész

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a magyar embercsempésznek, akit az M6-os autópályán, a Sárközi pihenőben fogtak el a rendőrök.