Bűnügyek

Vittek, amit értek

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Több millió forintnyi értéket loptak el egy elhunyt német férfi három bátai házából. A rendőrök kisteherautóval szállították el a lefoglalt tárgyakat.

Láncfűrészeket lopott

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A dombóvári rendőrök rövid időn belül megtalálták a tolvajt és az eltűnt értékeket is.

Tetten érték

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két szabadnapos rendőr tartotta vissza azt a 29 helyi férfit, aki Pakson egy autóból pakolta ki az értékeket.

Azt hitte, szabad

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy 41 éves horvát állampolgárral szemben intézkedtek a hétvégén ittas járművezetés miatt a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság egyenruhásai. A férfit egy napon belül bíróság elé állították.

A bíróságon garázdálkodott

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szekszárdi rendőrök bíróság elé állítási javaslattal fejezték be annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy 18 éves helyi férfival szemben folytattak garázdaság vétség elkövetése miatt.

Menekülni próbált

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Szekszárdi Rendőrkapitányság járőrei elfogták azt a 23 éves helyi férfit, aki nem kezdte meg végrehajtandó szabadságvesztése letöltését, és az elszámoltatás elől megpróbált elfutni a rendőrök elől.

Hamis pénzzel fizetett

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szekszárdi rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy 30 éves helyi nővel szemben folytattak pénzhamisítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

Többször, több helyre

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tolnai rendőrök elfogták azt a 23 éves bogyiszlói férfit, aki az elmúlt napokban több ház melléképületéből is lopott el kisgépeket és szerszámokat.

Bosszúból ment neki

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tamási rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy 60 éves Nagykónyiban élő férfival szemben indítottak közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény bűntett elkövetése miatt.

Időt akart nyerni

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tamási rendőrök indítottak büntetőeljárást a 23 éves Dunaharasztiban élő férfival szemben, aki egy Budapestről Pécsre közlekedő vonaton gyújtogatott a mosdóban.