Bűnügyek

Kölcsönösen

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A paksi rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, melyet három bölcskei férfi ellen indítottak garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

Súlyos testi sértés Tolnán

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Tolnai Rendőrőrs befejezte egy 17 éves férfival szemben indított ügy vizsgálatát.

Késsel fenyegette meg a pultost

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A dunaföldvári rendőrök befejezték a vizsgálatát annak az ügynek, melyet egy bölcskei férfival szemben folytattak felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

Ököllel ütötte meg az asszisztensnőt

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy 69 éves bogyiszlói asszony ellen indítottak büntetőeljárást a szekszárdi rendőrök közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

Tévedésből kapta, tudatosan adta tovább

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A dombóvári rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy helyi lakos ellen indítottak jogtalan elsajátítás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

Mindent vitt, amit ért

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Bonyhádi Rendőrkapitányságon befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, amit egy 20 éves helyi lakossal szemben folytattak kábítószer birtoklása vétség és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

Haza akart jutni

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy órán belül elfogták a bonyhádi rendőrök

Előzött

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Tamási Rendőrkapitányságon befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy ságvári lakos ellen indítottak közúti baleset gondatlan okozása miatt.

Azt hitte, ha lelép, ismeretlen maradhat

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Szekszárdi Rendőrkapitányság munkatársai eljárást indítottak egy szekszárdi férfival szemben.

Egy órán belül elfogták a tolvajt

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Szekszárdi Rendőrkapitányság lopás miatt indított büntetőeljárást.